-
A titokzatos kapu felfedezése
– Milyen különös ez a kapu! – kiabált ki Bence Mórnak. Nagyon különleges a kulcslyuka is, félkör alakú..., láttál már ilyet?
A legfurcsább az egészben, hogy Mór tényleg látott már ilyet. Éppenséggel most is ott volt nála egy ilyen alakú kulcs, amit még nagyon régen a Nagyi adott neki. Ajándék volt a kedvenc unokájának. Mór a nyakába akasztva hordta, hogy ez is a Nagyira emlékeztesse.
– Igen – mondta elgondolkodva Mór. – Láttam már ilyet, itt is van nálam hozzá a kulcs! Oda akarok menni – mondta nagyon határozottan.
Simi, Bence és Adri már ismerték ezt a hangot: ez volt Mór „ezt most nagyon akarom” hangja.
– Vágjunk egy ösvényt a bozótosba – határozott gyorsan Adri. – Bence, remélem, jól vizsgázik a quadod!
Úgy vágták az ösvényt, hogy pár megmaradt bokor takarásában maradjon. Szerencsére a bunker miatt már kitapostak egy részt a cserjék között, most már csak onnan kellett kiszedni, letörni pár ágat. Mivel Simi volt a legerősebb, ezt magára vállalta. Bence a bicskájával kifűrészelte a legvastagabb ágakat és kész is volt az út. Mór a quadjával nagy nehezen bemanőverezett a kapuig, levette a nyakából a kulcsot és jelentőségteljesen a barátaira nézett. Néma csöndben figyelték. Érezték, hogy most mindannyiuk élete meg fog valahogy változni. Mór beillesztette a zárba a kulcsot és egy könnyed mozdulattal kinyitotta a kaput.
– Gyerekek! Ideje hazamenni! – hangzott a szülők kiáltozása. – A szalonnasütés sem tarthat a végtelenségig.
– Holnap itt folytatjuk. Ne szóljunk senkinek, ez a mi titkunk – mondta ki Simi hangosan, amire mind gondoltak.
Szuperhősök lettünk!
Az erdő csodaszép volt, a meglepően jó állapotú ösvény mindkét oldalát sűrűn benőtték a fák és a bokrok. A beszűrődő nap kellemesen csiklandozta a bőrüket. Vidáman nézelődve haladtak, ugratták egymást. Két nyuszi egy hatalmas kupac répát húzva, cipelve vágott át az úton.
– Uuuh, de nehéz ez – panaszkodott az egyik nyuszi a másiknak. – Nagyon elfáradtam, feladom – rogyott le.
A másik rámeredt, levágta a kezében tartott répákat és egyszerre kettőt hirtelen betömött a szájába. Vadul rágni kezdett.
– Mit csinálsz? Megőrültél? – hökkent meg a panaszkodós.
– Nyugi, csak könnyítek a terhünkön.
Mór hatalmasat nevetett, a többiek értetlenül meredtek rá.
– Mi olyan vicces?
– Ti nem hallottátok?
– Mit? – kérdezte türelmetlenül Simi.
– Hát a nyuszikat! – mondta csodálkozva Mór.
– A nyuszikat? Persze, hogy nem értettük, nem értjük a nyelvüket – mondta Bence, miközben a mindig nála lévő összecsukható szerszámos készletét simogatta.
– Lehet, hogy én mégis! – döbbent le Mór. – Mindent értettem. Figyeljetek! Hé, nyuszik, kérek egy répát! – kiáltotta el magát, mire a két tapsifüles rámeredt, ijedten fogta a maradék répát és elfutott. – Lehet, hogy ők is értenek engem? – morfondírozott Mór.
Híd a bogaraknak is jár!
Nagy volt a sürgölődés az épülő hídnál. Mindenki ágakat cipelve csúszkált a sárban, ami még nem száradt meg teljesen. Nem meglepő, hogy egy óvatlan pillanatban az egyik kis borz megcsúszott és beesett a vízbe. Szülei rémülten kiáltozva futkároztak fel s alá, segítséget keresve. A kis borz halálra rémült, a patak erős sodrása máris elragadta. Ijedten kapálózott, többször elmerült a vízben.
Adri gondolkodás nélkül fogott egy hosszú, erős botot és nekiiramodott: futott a patak mellett, megelőzte a kis borzot és egy kiszögellésben benyújtotta neki a faágat. – Kapaszkodj meg! – kiáltott oda neki Mór.
De a kis borz annyira meg volt rémülve, hogy hiába kapta el a fát, lecsúszott a keze. Csak összevissza markolászott. Adri riadtan látta, hogy elsodródik mellette a kis állat.
– Ha lenne nálam kötél, talán ki tudnám halászni – mondta szomorúan Adri.
– Vagy egy nagy kanál – igazította ki Bence, és már nyújtotta is a gyorsan összebarkácsolt merőeszközt.
Adri szélsebes sprintben érte utol a kis borzot és egy gyors mozdulattal ki is kanalazta a megszeppent, csuromvizes állatkát. A borz család boldogan bújt össze. Az anyukája ölében a kis borz is megnyugodott lassan.
Buli az állatok városában
Adri és egy fiatal szarvas ezalatt felszaladt a hegyre. Adri szíve hevesen vert: érezte, hogy ez a találkozás élete egyik legfélelmetesebb kalandja lesz. Odalopakodott a Vaddisznók tanyájához és várt. Egy fa mögül szemügyre vette a vaddisznó csapat izmos állatait, az agyarakat, patákat, rendetlen tanyájukat. Őszintén nem szívesen kezdett ki velük. De nem sok ideje volt nézelődni, máris megérkezett a Fakopáncs és hármat kopogott. Ez volt a jel, amire vártak. Adri és a szarvas egymásra nézett és végre akcióba lendültek:
– Bibibi, Vaddisznók! Én gyorsabb vagyok! – kiabálta el magát a Szarvas. – Úgysem tudtok elkapni! Adjátok vissza a tartalékot! Na, ki mer kiállni velem és ezzel az embergyerekkel itt?
A Vaddisznók épp a zsákmányt számolták össze és döbbenten kapták fel a fejüket a kiáltozásra. Ekkor az egyikük orrán egy toboz csattant. Adri megdobta, és mondhatjuk, hogy kiválóan célzott. Egy percre megfagyott a levegő és a mérgesen vicsorgó Vaddisznók üldözőbe vették a száguldozó Adrit és a szarvast.
Adri a torkában dobogó szívvel, szélsebesen követte a szarvast, aki pontosan tudta, hogy merre van a csapda. A fiatal szarvas még a félhomályban is kecsesen szökellt át a kidőlt fákon, legördülő sziklákon. Adri viszont nem volt ilyen talajhoz és a sötéthez szokva: elesett. Ijedten látta, hogy a Vaddisznók már a sarkában vannak. Gyorsan megrázta magát, felpattant és még jobban koncentrálva szaladt az állat nyomában. Majdnem elvétette, de a Szarvas rákiáltott és még időben elkanyarodott a csapda előtt.
A Vaddisznók már nem voltak ilyen szerencsések: egymás hegyén-hátán bucskáztak előre a mély gödör aljára.
Beszakad a hódgát
A gátat több hódcsalád közösen építette meg évek kemény munkájával. Nagy becsben és karban tartották nap mint nap. A gyerekhódoknak is korán meg kellett tanulni vigyázni rá. A szigorú szabályok rájuk is vonatkoztak: nem volt szabad bent focizni, hintázni, és főleg rágcsálni. Az esetleges sérüléseket pedig azonnal jelenteni kellett egy felnőttnek.
„– De hát nincs itt Anya, és amit nem lát, az nincs is” – gondolta magában a huncut kis hód, aki magára maradt a várban, amíg a felnőttek élelmet gyűjtöttek. „– Esőben meg nem is lehet kimenni. Senki sem várhatja el tőlem, hogy bent unatkozzam... Na, csak párat rúgok” – határozta el végül magát. A kis Hód szenvedélye egyértelműen a foci volt.
Csakhogy a célzás még nem ment olyan jól, inkább jó erős rúgásaival tűnt ki társai közül. Nem hiába féltek tőle a kapusok. Most is szuperül sikerült a rúgás, jó nagyot csattant. Csak sajnos megint félrement: véletlenül eltörte az egyik ágat. Őszintén, nem igazán szerette volna az egész közösség haragját magára vonni a szabályszegésért. Meg mostanában sok dolga is volt, a focibajnokságra készült. Arra jutott, hogy inkább kihúzza a törött ágat, úgy talán nem bukik le. Csakhogy ezzel tudtán kívül meggyengítette az aprólékosan megtervezett és felépített gátat.
Nyomozás az eltűnt kristály után
A folyónál kimosták és lesikálták a kristályokat és a legszebbeket félretették egy szatyorban a Királynak, na meg Adrinak. Simi, Mór és Bence is kiválasztott pár darabot a gyűjteményükbe.
A zsákmánnyal elégedetten beszélgettek, fociztak a napsütötte patakparton, senki sem figyelt a napon száradó kincsekre. Mikor már hazafelé indultak volna, Mór akkor vette észre, hogy a csillogó kristályok eltűntek.
– Nyomozzuk ki, hogy hova tűnhettek! Adri imádta a rejtélyeket.
– Jó ötlet. Nézzünk alaposan körül a tetthelyen – vette szakértőivé a figurát Bence. – Próbáljuk messziről, ne tapossuk szét a nyomokat.
– Én látok itt egy-két elhullajtott magot... Nézzétek, ott egy toll! – meregette a szemét óvatosan, egy helyben állva Simi.
– Lábnyomok! Szerintem ezek madártól vannak – hiába, Bence nagy Gerald Durrell rajongó volt.
– Feketés, kékes farktollak és nagy lábnyomok, eltűnt csillogó dolgok, nekem van egy tippem – nevetett a Bagoly. – Kitaláljátok?
Előszó
A mesében szereplő erdő és állatok teljesen átlagosak. Hozzájuk hasonló állatokkal bármikor találkozhatsz, ha elmész kirándulni. Az igazság az, hogy a Nagy Négyes szupercsapat tagjai is mind köztünk élnek. És ők nem csak az erejükkel tűnnek ki a tömegből:
Adri ADHD-s, vagyis nagyon nagy a mozgásigénye, ezért sokat ficereg és beszél. Néha sajnos a figyelme is elkalandozik, mert neki minden egyformán fontos és érdekes: a madárcsicsergés és a matekházi közt nincs különbség. Mint a legtöbb ADHD-snak, neki is rengeteg, egyedi és szuper ötlete van. Nagyon kreatív, vészhelyzetben meg amúgy is a legjobb vezető.
Bencét magyarul (tévesen) beszédfogyatékosnak hívják. Valójában beszédészlelési (másoknak esetleg csak kiejtési) gondjai vannak, rosszul érzékeli a hangokat, olyan, mintha rosszul hallana. Emiatt nehezebben tanul meg helyesen beszélni. Ez sok nehézséget és szorongást okoz neki. Ha felé fordulsz és lassabban beszélsz, jobban érti és a szádról is tud olvasni. Remek problémamegoldó. Mint legtöbb társa, nagyon okos és empatikus, a kézzel fogható, látható dolgokban verhetetlen.
Mór mozgássérült és autista. Mint több autista társa, valamilyen fogyatékkal él. Fontos neki a rendszer, mert így könnyebben eligazodik a világban. Nagyon kifinomult az érzékelése, nálad sokkal jobban (vagy kevésbé) lát, hall, érez... A sok inger miatt néha kiborul. Viszont pont emiatt szuper oknyomozó is, mindent meghall, kiszagol. Arról nem is beszélve, hogy kedvenc témáiról mindent tud, rengeteg egyedi megoldás jut eszébe és ott is észreveszi az összefüggéseket, ahol te nem.
Simon barátai közül az egyetlen átlagos. Ő erejével és empátiájával emelkedik ki társai közül. Mint nem átlagos társai, ő is imádja a természetet, az erdőt. Nagyon jó természete van, mindig és mindenkiben észreveszi a jót. Még a húgában is.
Kritikák
"A Három Pötty blog véleménye" - "A történet mindezek mellett roppant érdekes, végig fogva tartja a figyelmet és olyan mesés kalandok felé kalauzolja az 5-10 éves korosztályt, amelyekben szerintem minden gyerek szívesen részt venne.
Ez a könyv hiánypótló, és mindenkinek (gyereknek és felnőttnek egyaránt) ajánlom, aki szerint szintén kiemelkedően fontos, hogy elfogadóak legyünk mindenkivel, akkor is, ha kicsit más, mint a többiek."
T. C. Lang véleménye - "A kalandok a célcsoportnak megfelelőek, nem unalmasak, és nem is félelmetesek, ráadásul a kis olvasók észrevétlenül gyarapíthatják a természetismereti tudásukat. A mesekönyv erőssége az érzékenyítés: jól példázza, hogy attól, mert valaki eltér az átlagtól, nem kevesebb; emellett a természet szeretetére nevel, alternatívát mutat a szülőknek és a gyermekeknek a tablet nyomkodásával és a telefonos játékokkal szemben. A főszereplők újabb és újabb akadállyal találják szembe magukat, ám meghátrálás helyett összedugják a kobakjukat és megoldást keresnek, példát mutatva az olvasóknak."
Minimag.hu véleménye - "A könyv tele van rejtett kincsekkel: izgalmas kalandok, önértékelés, önbizalom építés, megfelelő értékrend kialakítása, sőt még programajánlót is találunk benne.
MINDEN 5-10 ÉVES GYEREK KÖNYVESPOLCÁN OTT A HELYE"